- Milyennek látta tanár úr annak idején Bolacsek tanár urat? Talán lázadó esetleg magának való volt?

- Osztálykiránduláson vagy az iskolában csinált valamilyen őrültséget, vagy inkább csak szemlélte a dolgokat?

- Milyen érzés volt, hogy míg tanár úr az iskolában volt a kollégái között tudhatta? Nem volt szokatlan?


Úgy voltam Bolacsek tanár úr kollégaként történő fogadásával, mint minden tanár, amikor volt diákját kollégaként látja viszont. Nevezetesen: örültem neki büszke voltam rá, és vagyok az óta is, hiszen felelősséggel végzi a munkáját. Eszembe jutott persze az a beszélgetés is, amely a pályaválasztással kapcsolatos volt hajdanán, s akkor még a tanári pálya csak úgy került szóba: „bárhova csak oda ne”. Ebbe a mentalitásba belejátszott nyilván az is, hogy voltak konfliktusai tanáraival is osztálytársaival is, és az előbbiek magatartása többnyire nem volt „nyerő”, kielégítő, igazságos az akkori Bolacsek Laci elvárásaihoz, szemléletéhez képest. Ja, persze az ember nincs békében a világgal meg olykor önmagával sem, és ugyanakkor az átlagnál erősebben munkál benne az adys „ szeretném magam megmutatni, hogy látva lássanak”, és ez erős akarattal, autonómiára törekvéssel, felelősségérzettel, céltudatossággal is párosul, akkor bizony kérdező véleményt alkotó, kritikusan elmarasztaló diákmagatartással találkozik a tanító törvényszerűen. Szerette a kortárs generációs életérzését kifejezni törekvő beat- vagy rock-zenét. Emlékszem, hogy egy-egy neki tetsző dal szövegét el is kértem tőle, vagy egy bakancsos bükki kirándulásunk alkalmával felkapaszkodtunk a kis dédesi vár sziklaormára, és onnan kiáltottuk világgá József Attila Két hexameterét. Szigorú vitákba bonyolódó kritikusa volt fiú osztálytársainak is, ha úgy hozta a helyzet, minthogy sokáig győzködték lány osztálytársai arról, hogy adja fel álláspontját a többiekre tekintettel szalagavatói ruhaviselet ügyben: viseljenek, vagy ne viseljenek nyakkendőt a fiúk. Megtudtam, hogy van egy füzete, amelyben azokat a dalokat gyűjtötte össze, amelyeket gitáron is játszik. Egyszóval diákkorában is közszeplőként érezte jól magát, és sikerült átmenteni hajdani diák énjéből sok mindent tanári magatartásába is. Szerencsés eset az ilyen, mert kevesebb a lelkiismeret furdalása hajdani középiskolás önmagával szemben. Céltudatosságának, akaraterejének nemcsak az a bizonysága, hogy szaktárgyi versenyeken vett részt diákként, hanem az is, hogy a nyíregyházi főiskolán kezdett tanulmányait a debreceni egyetemen fejezte be, és hajdani gimnáziuménak tanára lett