Az embernek élete során számtalan közösségbe kell beilleszkednie, megfelelnie annak szabályainak. Ugyan felnőttként átlagosan többször vagyunk kénytelenek új környezetet megszokni, a beilleszkedés mégis kamaszkorban jelenti a legnagyobb nehézséget. Az egyik legnagyobb feladat a fiatalok életében: hozzászokni a középiskola adta új feltételekhez, megszokni és lehetőség szerint megszeretni őket. Az új társaság, az új szabályok és elvárások még inkább megnehezítik azon tervünket, hogy minél kevesebb szenvedéssel, minél hamarabb átszokjunk az új közegbe. Iskolánk számos programmal próbálja meg összeszoktatni az osztályokat, hogy könnyebben menjen az ismerkedés, barátkozás. Még a tanév kezdete előtt gólyatáborban találkozhatnak az újdonsült osztálytársak, majd humoros avatóünnepség keretében állhatnak ki együtt bizonyos próbatételeket. Azonban a legszórakoztatóbb és leglátványosabb összeszoktató programnak minden bizonnyal a minden évben megrendezésre kerülő elsősök bemutatkozó műsora minősül. Ennek keretében az újoncok osztályonként egy-egy körülbelül húsz perces műsort állítanak össze, melyben bemutathatják kreativitásukat, tehetségüket, és az osztályban uralkodó összhangot.
Meg kell valljam én egyike vagyok azon kevés tanulóknak, akik nem szerepeltek elsős korukban ilyen műsorban. Éppen ezért minden évben izgatottan várom a „kicsik” műsorát, és ezért örülök annak, hogy én írhatok erről a neves rendezvényről.
Diák lévén csupán a főpróbának minősülő diákelőadást láthattam, ami ugyan még nem a végleges program -gyakran az utolsó percekben is változtatnak rajta- de sok minden leszűrhető belőle.
Őszintén szólva némi hiányérzet maradt bennem a műsor megtekintése után. Tudom, hogy nem könnyű teljesíteni az utolsó előtti tanítási napon, de jogosan várhattam volna el kicsit nagyobb koncentrációt mind a fellépők, mind a közönség részéről. Már a bevonulással problémák voltak, és műsor folyamán is többször úgy döntött a közönség, hogy inkább saját maga szórakoztatását helyezi előtérbe.
Az osztályok minden esetre próbáltak minél jobban teljesíteni. A hetedikesek bájos produkcióval álltak színpadra, a meseparódiájukkal alighanem mindenki arcára mosolyt csaltak. A műsorban a tánc és a drámai elemek egyaránt megtalálhatóak voltak, mondhatjuk, hogy arányosan volt felépítve. Számos érdekes megoldást láthattunk tőlük, gondolok most az óriásokra és törpékre. Egyetlen apró hiba, ha egyáltalán hibának tekinthető, hogy kissé rövidnek minősült a műsor. Ugyan én nem mértem stopperrel az időt, de sokak szerint pár perc még belefért volna… Ugyanakkor szerintem egy korrekt, egész történetet láttunk, volt eleje, közepe és vége, nem hiányzott belőle semmi, sőt! Ismét bizonyosságot nyert, hogy a legkisebbek képesek a legnagyobbat robbantani…
A 9/A műsora már jobban megosztotta a véleményeket. A történet alapötlete jó volt, érdekes választás, és a kivitelezéssel se lett volna probléma, amennyiben hallani lehetett volna a hátsó sorokban is a szöveget. A műsoridő megfelelő volt, láthattunk itt is érdekes megoldásokat. Bár néhol kissé sántított a történet, azért az érthetőség határán belül maradt, még ha az összefüggések nem mindenhol voltak egyértelműek.
A B osztály műsorán nevethettünk, vagy legalábbis mosolyoghattunk a legtöbbet, bizton állíthatom. A műsorban szerepet kapott a humor és az irónia egyaránt. A poénok és a paródiák jók voltak, de véleményem szerint hagy maga után kívánnivalót ez a produkció is. Hiányzott belőle egy keret, vagy egy aprócska történet, így csak olyan volt a műsor, mintha bekapcsoltuk volna a televíziót és megnéztünk volna egy tv-műsort, csupán a bugyuta reklámok „hiányoztak”. Ez az osztály szemmel láthatóan a tánctudására épített, kicsit több drámai résszel nagyobb hatást kelthettek volna. Összességében azonban ez is korrekt előadásbak tekinthető, mint tudjuk, még a legnagyobb profik is hibázhatnak néha.
Amennyiben az A osztály előadása során már elkönyveltük volna a nyelvi előkészítőt az iskola „legcsendesebb” osztályának, nagy hibát követtünk volna el. Ugyanis a 9/C műsorából szintén hiányzott a hangerő illetve a dinamika is. Vessetek rám követ, de én az összefüggést sem láttam a programon belül, csupán apróbb epizódok kerültek színpadra. Egymást követték a táncrészletek, a tanárparódiák (megjegyzem, mindig félve nézek meg egy-egy tanárparódiát, hiszen elsős diákok, akik szűk féléve heti néhány órát töltöttek el egy-egy tanár társaságában, még nem láthatják hitelesen és reálisan a helyzetet), valamint apróbb drámai részek. Itt is meg kell említeni, hogy a humorrészecskék egyenként megfelelőek voltak, az összhatás azonban teljesen ellentétes hatást váltott ki. Az osztály számára az lenne a tanácsom, hogy fogadják meg azt a régi, bölcs mondást, hogy a kevesebb néha több! Egy rövidebb műsorral elérhették volna, hogy a közönség csendben figyeljen, vagy legfeljebb a nevetéstől rázkódjon, ne pedig unottan duruzsoljon, vagy ami még rosszabb: a műsor közben felálljon és felöltözzön.
Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy kissé leszidjam a közönséget is. Hiszen intelligens, kulturált embereknek csendben, tisztelettudóan kellene végigülniük az előadásokat, nem pedig óvodások módjára szórakoztatni magukat.
A kilencedik évfolyamot, illetve a hetedikes osztályt csak dicsérni tudom a türelmükért, és a szereplésükért. Kívánom nekik, hogy sikeres éveket zárjanak a gimnáziumban, és sok közös szereplésben legyen még részük!
Vitéz Ágnes 12.A |