Riportalany: Bolacsek László tanár úr
- Tanár urat mindig a történelem és a földrajz érdekelte?
Általános és középiskolás koromban rajongtam a történelemért. Versenyeken vettem részt, a Ságváriban pedig történelem tagozatos osztályba jártam. Harmadikos koromban (ma 11. évfolyam lenne) egy országos versenyen második helyezést értem el. Az érettségihez közeledve – valószínűleg a sok tanulnivaló miatt – csökkenni kezdett az érdeklődésem a történelem iránt, de a történelmi ismeretekben való jártasságot továbbra is fontosnak tartom, a történelmi tárgyú kérdések (személyek, események, helyszínek, jelenségek) mindig érdekelni fognak. A földrajzot hasonlóképpen imádtam, amióta az „eszemet tudom”, csak annyi a különbség, hogy az érdeklődésem ezzel kapcsolatban nem csökkent, sőt! Tudom: minden szentnek maga felé hajlik a keze, de ennek ellenére is nagyon fontos tudománynak tartom a földrajzot. Úgy vélem, aki ehhez ért, egy kicsit mindenkihez ért. Segít minket a környező világ megismerésében és megértésében egyaránt. Hiszem, hogy „a történelem a múlt földrajza, a földrajz a jelen történelme”. E két tudomány egy tőről fakad, és én szerencsés vagyok, hogy azt tanultam – illetve tanulom holtig, mint a jó pap – amit szeretek.
- Tanár úrnak nem furcsa, hogy nemrég a mostani kollégáit tanárnőnek és tanár úrnak szólította
Nem furcsa, inkább büszkeséggel tölt el az a tény, hogy kollégájuknak tekintenek, hogy partneri viszonyban állunk egymással.
- Melyik a kedvenc városa, országa? Miért? Járt már ott?
Egy földrajzosnak – úgy vélem – nincs kedvenc területe a Földön. Én ugyanis az egész világra kíváncsi vagyok, szeretnék belőle életem során minél többet látni, megismerni. Minden helynek megvan a maga érdekessége, különlegessége, szépsége, legyen az egy tanya, egy rét, egy erdő, vagy egy távoli ország, hegyvidék, stb. Természetesen vannak olyan helyek, melyekre nagyon kíváncsi vagyok, melyeket nagyon szeretnék látni, tehát, ha választanom kellene (lehetne): pl. Grand Canyon, az egyiptomi piramisok, működő vulkánok (Izland, Hawaii-szigetek), magashegységi gleccserek (Alpok), de valójában ez a felsorolás nagyon hosszú lenne.
- Tanár úr milyen idegen nyelven beszél?
Kitűnően, de nem mindig tökéletesen beszélem a magyar nyelvet! Ezen kívül „töröm” az angolt és tanultam még németül, franciául, latinul és oroszul is.
- Mi volt az avatási feladata?
Amikor elsős voltam, még egy hétig tartott az egyébként nem megengedett avatás, és sokkal durvábbak voltak az akkori negyedikesek. Nekünk piros kartonból készült gólyacsőrt kellett hordanunk a folyosón, és minden nagyszünetben kaptunk feladatokat (éneklés, versmondás, ügyességi feladatok). Mivel én nagyon ellenállónak számítottam, hamar megjegyeztek maguknak a „nagyok” és rendszeresen elverték a hátsómat a tornatermi öltözőben egy tornacipővel. Persze nem én voltam az egyetlen, aki külön bánásmódban részesült.
- A mostani kollégái közül kik tanították?
Sokan. A teljesség igénye nélkül említenék néhány személyt: Kiss László volt az osztályfőnököm, aki egyben a magyart és a történelmet is tanította, ez utóbbit emelt szinten. Bózsvári József: francia nyelv; Horváth Gyuláné: német nyelv; Seresné Trója Éva: testnevelés; Gálos Lászlóné: biológia; Vágó Zoltán: ének-zene; Hidas Gábor: kémia. Sok tanárom viszont már nyugdíjas, vagy máshol tanít.
- Puskázott valaha? Ha igen, észrevették? Miért?
Nem állítom, hogy soha nem puskáztam, de tény, hogy ritkán tettem. Ideges voltam, ha nem tanultam, vagy nem tudtam valamit, így a puskázásnál eredményesebb volt tanulni. Egyszóval: nem volt nagy gyakorlatom a puskázásban. Természetesen voltak azért „sikereim”, de lebukásaim is. Később azért, az egyetemen – bevallom: behoztam egy keveset ebből a „lemaradásomból”.
- Örül tanár úr, hogy rögtön az első évben osztályt kapott, főleg a hatosztályosokat?
Őszintén szólva: az egyik szemem sír, a másik nevet. Az osztályfőnökség sok plusz feladattal jár együtt, amelyek levégzése főként sok időt, de olykor sok energiát is igényel. Emellett nagy felelősséget is ró az emberre. Mindezek együttesen a szaktanári munkámra fordított figyelmet szorítják időnként – bár ritkán – háttérbe. De félreértés ne essék: örömmel tölt el, hogy van egy „igazán saját” osztályom, akikkel hosszú éveken keresztül együtt dolgozhatok, és akikel együtt remélem sok sikert, és kevés kudarcot fogok majd elérni.
- Három kívánsága?
Ha közhelyekkel válaszolnék, azt mondanám: boldogság, egészség, gazdagság, siker, bár tény, hogy ezek mindegyike nagyon fontos az ember életében. Ha viccelődni akarok, azt mondom, elég egy kívánság is: teljesüljön minden kívánságom. Komolyra fordítva a szót a buddhizmusból merítve említenék három alapelvet, melyeket magamnak és mindenkinek szívből kívánok:
Nevess sokat
Szeressenek sokan
És azt csináld, amit szeretsz.
Szabados Kinga 9. e
|