Bevezetés: 1977-ben született Budapesten. Első verseit 12 éves korában írta. Az ELTE-BTK magyar–angol szakán végzett. Első kötete, a Bögre azúr1999-ben, 22 éves korában látott napvilágot. második könyve, a Túl a Maszat-hegyen – verses meseregény, 2003-ban jelent meg. Harmadik kötetét 2007 őszén Szívdesszert címmel jelentette meg. Műfordítói tevékenységet is végez, verseket, színdarabokat fordít. 1999 óta a József Attila Kör (JAK) műfordító füzetek szerkesztője.
Varró Dániel neve ismerősen cseng az irodalomkedvelő közönség számára, az elmúlt néhány évben jelentős mennyiségű versét, számos irodalmi lap közölte (például Élet és Irodalom, Jelenkor, Holmi, Mozgó Világ, Sárkányfű). Hallhattunk, olvashattunk a Holmi műfordító pályázatán elért harmadik helyezéséről (1995), a Mozgó Világ nívódíj-jutalmának az átvételéről (1996). Első költői sikerét - a Bögre azúr című kötet fülszövege szerint - tizenkét évesen érte el, egy eposztrilógiával (Nyuszika, Nyuszika szerelme, Nyuszika estéje). Azóta publikál folyóiratokban. Műveire jellemző más szövegek idézése. Könnyedén nyilvánul meg mások stílusában, ezt bizonyítja a Bögre azúr megannyi verse. Tudatosan ráépülnek, beszélnek azokkal a művekkel, szövegekkel, amelyek memoriterek, középiskolai tananyagként ismerősek a magyar olvasóknak, vagyis az átlagos irodalmi műveltséggel rendelkező olvasóiban megteremti a kapcsolatot a régi és a mai között. Épít a régi nagyokra: Petőfire, Babitsra, Kosztolányira, Byronra, Weöres Sándorra, Tandori Dezsőre stb. Azt is mondhatjuk, hogy verseiben a magyar kultúrával teremt állandó kapcsolatot. Miért jó ez a mai olvasónak? A vers iránt érdektelen 21. századi ember nem teljesen ismeretlen terepen járkál, így közelebb kerül a versekhez, az új befogadására jobban kész, kíváncsivá teszi, mely alkotások, mely alkotók fedezhetők fel a Varró-versekben. E költészetnek köszönhetően a hagyománnyal való újabb viszony van kialakulóban. Ezáltal egy bensőséges viszony alakulhat olvasó és költő között, amely oda vezet, hogy versolvasóvá válik az ember.
Tárgyalás:
I. Ált. jellemzők:üde, friss, kamaszosan őszinte hang jellemzi, ezzel belopja magát az ifjúság szívébe, ugyanakkor a középkorú és idősebb olvasókat felvidítja, meghökkenti merész szóhasználatával, a különböző nyelvi rétegek keverésével. Alapvetően nem újít, mégis van benne újítás, hiszen forradalmasítja a fennálló irodalmi beszédmódokat. Versei sok esetben posztmodern nyelvjátékok, érthetetlen szóképekkel is. Újszerű tematika jellemzi: a hétköznapi, profán történésekben, mozzanatokban, a banálisban ábrázolja a különöst. Az olvasóval fedezteti fel játékosan ezt. Szerepjátékok is ezek a versek: különféle szerepekben jelenik meg a lírai én, máskor Varró-alteregóként.
II. Szívdesszert
A Rácz Nóra által illusztrált kötet rajzaira tekintve sokszor gyerekes, naív, játékos vonalakat fedezünk fel.
Cím: összetett szó, az előtag egyik legfontosabb szervünk neve, ill. az érzelem, a szerelem központja, a desszert francia eredetű szó, édességet, valamilyen különleges finomságot jelent. Boldog, önfeledt fiatalokra gondolhatunk, az alcím pontosít: kis 21. századi temegén, az időre utalás egyértelműen saját korunkra, a század első éveire vonatkozik, az egybeírt két személyes névmás, ill. a kapcsolatos kötőszó tehát a fentebb mondottakat erősíti. Már az alcímben érezhető a játékosság az egybeírással.
Tartalomjegyzék: Az érettségin bent lesz az egész kötet, vedd a kezedbe, nézd meg a tartalomjegyzéket! Vannak az úgynevezett címes versek, amelyek feketével szedettek, s minden második aranybetűs, szögletes zárójelben a kezdő sorból szerepel valamennyi. Következtetés: ennek is van jelentése, az aranybetűsök a szonettek, s ugyanazt a témát variálja, lásd majd később a kiemelt versek között! Tehát tudatosan szerkesztett, még a tartalomjegyzékben is!!!
Fénymásolat: 12 számozott vers, meg sms-költemények, a továbbiakban ezek elemzése következik.
II/l. Variáció egy témára – saját ötlet 11.o. fénym.
Cím nélkül, téma: egy halódó kapcsolat, a szerelem vége; megszólító verstípus (E/2.) műfaja: szonett műforma, kettős, hiszen 28 soros, ill. a költő mondja is az utolsó sorban.
Szerkezet: sajátos verskép, tipográfia, hiszen a hagyományos sorok között képbetét: a szárítókötélen lógó ruhákat érzékeltető az egyik, míg a kapcsolat szétesését mutatja a másik kettő. A hagyományos sorokban a kérdő mondatok a meghatározóak: van-e valami értelme ennek a kapcsolatnak, szerelemnek, valójában csak megszokásból működik, igazán az érzelem, a harmónia már nem jellemző. Elégikus hangulatúak ezek a kérdések, csendes belenyugvás a férfi részéről, sőt kedveskedő is. Mindkettő igyekszik a kapcsolatot fenntartani, a nő a hagyományos szerepnek felel meg: becéz, mos, varr.
Motívumok: meg-nem-értés: lukas pulóver, szárítókötélen lévő gatya
2. Variáció egy témára 12.o. fénym.
Téma: hanyatló szakaszba lépett a szerelmük. Alapkérdés: mi értelme ennek? Kiábrándultan, csalódottan szerencsétlennek, kicsinek, bizonytalannak érzi magát.
Önmaga metaforája: a tű (költő) Ezt fejti ki, a tűszúrások az egymásnak okozott fájdalmak, a gondok a mindennapi életben, a munkában.
Mot: gomb, gombfelvarrás – a kapcsolat javítására, a kapcs. folytatására való erőfeszítés. (József Attilát evokálja, csak nála a takaró szakadt szét – Szántó Judittal)
Ismét látható a játék: két képvers-betét található.
Az utolsó sorban az összegzés: ha nincs szerelem a másik iránt, akkor nincs megértés sem. Elviselhetetlen „A stressz, a félsz, a hiszti, a nyűgök, macerák.”
3. Normál szonett (14 soros) 31. o.
Téma: „idült idilljük”ellentétet hordoz magában, tehát oximoron
Ennek megfelelő a hangulat: düh, fáradtság, valaminek az elvesztése (konkretizálja, tárgyiasítja a fülbevalóval), durva, trágár szavak is helyet kapnak
Ennek az utolsó sorával nyitja a következő
3.
Elég idült idill ez, még hogyha idill is,
még ha időről időre kilép is azért a mederből,
mint vagabundusi vágy fütyörész ki a hexameterből,
tegnapelőtt itt hagytad a fülbevalódat a földön,
már az egész bútorzatot áttologattam azóta,
nem volt könnyü pedig, például a zongora mindjárt
kurva nehéz volt, és a fotel meg az ágy, de hiába,
nem gyakran kerül újból elő ami elgurul egyszer,
tegnapelőtt itt hagytad a fülbevalódat a földön,
most pernyévé lesznek a fák, és járjuk a tescót,
vécédeszkát vennia régi helyett, ami eltört,
most gugolunk kétoldalt, és csavarozzuk, azonban
nem megy, a csészeperemre nem illik a deszka, szar ügy, de
a szíved az enyémmel nem kompatibilis.
4. - Variáció egy témára -verset: tökéletes szonettforma, de nem klasszikus rímelésű. 35. o.
Téma: szexuális életük, kapcsolatuk tökéletlensége kevert hangnemben: részben választékos, patetikus, emelkedett (1-2. vsz.); másrészt objektív, őszinte, kicsit dühös, majd szomorúba hajló a 3-4. vsz.
Feltűnő a szóhasználatában a technikai életre jellemző szavak, kifejezések előfordulása: kompatibilis, agyhullám, antenna, felkattan, izzó, utcalámpa. A sünkabát sajátos szóösszetétele: egyrészt tüskés, másrészt védekező, tehát egy szóba sűrít kétféle tartalmat.
4.
A szíved az enyémmel nem kompatibilis,
és agyhullámaidnak nincs antennája bennem,
szeretkezéseinkkor összehangolhatatlan,
rejtélyes készülékek csatlakoznak össze.
Szeretkezés után felkattan tested esti,
ezer izzóból álló díszkivilágítása,
fénybe borul az összes kapud, pilléred, íved,
és úgy nézel szerelmesen, csodálkozó szemekkel.
Szeretkezés után undok tudsz lenni másnap,
bezárkózol magadba, nyugodtabb, szótlanabb vagy,
magányos, céljavesztett, a halált jobban értő.
Szeretkezés után kiég egy utcalámpa
az utcán, hol megyünk levetve sünkabátunk,
bőrünkből szikra pattan, ha megfogod a kezed.
5. Variáció egy témára 49. o.
„Nem illünk össze, drága,” – tételmondatot bizonyítja egy szabályos szonettben ismét. Rímelése: abab cdcd eef ggf. A tételmondat ismét kettős érzést sűrít: kegyetlen és kedves egyszerre. A mindennapi élet, a szürke hétköznap momentumaival bizonyítja a tételmondatot. (Szóhasználatra figyelj, emelj ki a mai életre jellemzőeket!) Az utolsó sorban ismét a gombluk hangsúlyos: „De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja.”Hiába az okos számvetés, hiába az önmagának való objektív mérlegkészítés, szomorú a lírai én a szerelem elmúlása miatt. De benne van a megszokás is, a jó hatása mégis ott munkál a tudattalanban.
5.
Nem illünk össze, drága, mit szépítsünk ezen.
A pletykarovatot te, a sporthíreket én.
Te pontban akkor ott vagy, én késve érkezem.
Én két cukorral kérem, te feketén.
Te mondod is, nekem gondolni hosszan át kell.
Ha érvelek, te sírsz, elvágva disputánk.
Te este vagy bújós, nekem ma reggel állt fel.
Én gyereket szeretnék, te inkább kiskutyát.
Te szabályosan írod, én egy essel mi két es.
Bumfordi medveárnyék az én árnyékom, édes,
szökell mellette árnyad tüneményes lányalakja.
Bugyrok közt járok én beszívva felcsapó ként,
te meetingekre jársz HR-tanácsadóként.
De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja.
6. Záróversként, búcsúversként is értelmezhető, de még lesz három ráadás. 75.o.fénym.
Motívumok: szökőkút képversben --- bizonytalanság. A magabiztosnak tűnő férfi kimondja határozottan, hogy elhagyja „édesét”. Elégikus, csendes, szomorú számbavétel, hiszen a másik nélkül nem érzi magát embernek, nem tudja a jövőt, minden bizonytalan. Tudja, hogy ilyenkor valami kegyetlent, bántót kellene mondania, de ő nem képes erre. A hagyományos verssorba betesz egy képi elemet, ezt a szövegszerkesztő teszi lehetővé: az ellibeg szó „ellibegőbe szedve”. A betűtípusok, betűméretek váltogatása értelmi és érzelmi kiemelést egyaránt szolgálhat. Segíti a megértést, az átérzést. Ellentétek: szakítás ugyanakkor az emlékek állandó kísértése.
Aztán játékos feloldás a zárójelbe tett versszakokban, ez a játék a képversre vonatkozik. A koszorú és szomorú szavak dominánsak: a kapcsolat végét, lezárását, halálát jelzi a koszorú, s természetes velejárója a szomorúság. Figyelem a 8-hoz tartozik a 10. számú. Mellbevágó a morbid hasonlata a költemény végén: „mint sós cukrot (oximoron) hányás után úgy nyalni föl szerelmedet”. A végén a nagy vallomás, amelynek komolyságát, ünnepélyességét letöri az előtted névmás és a lehúzott számnévi névmás (itt fok-mértékhat.).
II/ 2.Címes versek:
7. Átok 54.o. negatív, József Attila Nagyon fáj című költeményének utolsó részére evokál, de idézi Villont is Meghökkentő a kemény hang, a vesztes szerelmes szórja átkait a másik félre, ebben az átokban az örök kisajátítás vágya van, ne legyen senki mással boldog az illető. Páros rímelésű hatszor két soros versszakokból áll; a feltételes időhatározói alárendelések a jövőre vonatkoznak. A főmondatot ált. a 2. sorba teszi, s szorosan hozzátartozik még egy hasonlítói mellékmondat is, amelyeknek szemléletessége kegyetlenül érzékelteti a szitkozódó lelki fájdalmát.
7. Átok
Fogad, miből hiányzik egy darab,
romoljon, vásson el, ha mást harap.
A percben, ahogy másra néz nevetve,
hályog boruljon mind a két szemedre.
Ha másnak domborul ki zsenge halma,
fonnyadjon el melled, mint az alma.
Nyálad, ha szádra másik száj tapad,
apadjon el, mint eltévedt patak.
Nyíló öled, ha mást szorítsz karodba,
korhadjon el, mint férges fának odva.
A szíved, mint a megszáradt perec,
törjön ketté, ha véle mást szeretsz.
8. Mozi 32.o.Témája az életünkhöz hozzátartozó plázamozizás. Egyesíti a régit és az újat, a mai életre jellemzőeket. Rájátszik a régire: időmértékes ritmusú, szinte kényszeríti az embert a ritmusos olvasásra, a reneszánsz Balassira jellemző kedveskedéssel ábrázolja a nőt, külön-külön dicséri testrészeit, ugyanakkor megmosolyogtató az utána következő hasonlat, hiszen profán: „Két kibujó telihold a trikód ködleple alatt a te melled,/ barna, akárcsak az alkonyi fény a te bőröd, a szoliban ilyen lett.” A természetes és mesterséges, a mai divatok, szokások szerepeltetése a jellemző.
8. Mozi
Gyere, nevető szemü, airwave-es leheletü! Bús lovagod ma terád vár egyedül a pattogatottkukorica-szagu moziban, ahova csupa pár jár; lépkedek ide-oda idegesen én itt, jaj, úgy tépi a szivemet a szerelem is, ahogyan a jegyeket a nénik.
Gyere na, hisz íme, a nap kisütött kint, fűt a tavasznak a láza, vége a télnek, a depinek, a lomb is zöld, és tele van a pláza, gyöngy vagy a sok bizsu-cicababa közt te - mennek már odabent, gyönyörűm, az előzetesek, nosza, jöszte!
Kukorica, perec és a kóla kezünkbe, zsebembe jegyért kotorászom, így be a sor közepére, amíg megy a halivudi jelenet a vásznon; és míg könnybe a mozi szeme lábad, lerugod a papucsodat, és a puha szék tetejére teszed föl a lábad.
Betege vagyok a szerelemnek, a vágynak, az érintésed is éget, amikor a kezem és a te kezed is ugyanoda nyúl be a kukorica végett, fölhevít, és amikor elveszed, űrt hagy - nem tudok én ma a filmre figyelni miattad, olyan gyönyörű vagy.
Szép a te szemed, ugye tudod, és a szád, és szép a te fogad és a nyelved, amivel a popcornt ízleled, amit a te szép kezed a zacsiból elvett; legurul a nyakadon a kukoricamorzsa, elnyeli ott ez a kis szakadék, a halálban is édes a sorsa.
Két kibujó telihold a trikód ködleple alatt a te melled, barna, akárcsak az alkonyi fény a te bőröd, a szoliban ilyen lett. Jaj, milyen oktalan állat az ember, vágy az ölében örökkön dudorodik, és a szive teli szerelemmel.
Cicamica, mit tegyek, annyira édes a mosolyod, akárcsak a kóla. Édes a szerelem, a vágy lólába ha néha kilóg is alóla... Baromira gagyi ez a jelenet is éppen, gyere, szerelemnek örülni hajoljál össze te velem a sötétben.
9. Cossante a lehányt küszöbről 28.o.Az ismétlődésen alapuló, ugyanazt az eseményt variálja, de mindig hozzátesz valamit a 8 versszakban. Ismét ellentét feszül a versben: a lírai én megszólító beszédmódja, kérdései kedvesek, szeretettel teliek, de az ihletadó esemény ocsmány.
9. Cossante a lehányt küszöbről
Mikor a küszöböt lehánytad, és a nedves
szivaccsal feltöröltem. Emlékszel arra, kedves?
Arra a pillanatra.
Mikor a küszöböt lehánytad, és a sárga
szivaccsal feltöröltem, emlékszel arra, drága?
Arra a pillanatra.
Lehánytad, feltöröltem. Emlékszel arra kedves?
Semmit se tartva bent, úgy tűnt, magadhoz engedsz.
Arra a pillanatra.
Szivaccsal feltöröltem, emlékszel arra, drága?
Magadhoz engedtél, bensődet kitárva.
Arra a pillanatra.
Féltél, megárt a bimbózó romantikának,
ha otthonodban a küszöbre hányni látlak
abban a pillanatban.
Féltél, a láng lelankad hamvadó üszökre,
ha látlak otthonodban hányni a küszöbre,
abban a pillanatban.
Kit otthonodban a küszöbre hányni látlak,
ahogy te, úgy kitisztult bennem a vágy irántad.
Abban a pillanatban.
Kit látlak otthonodban hányni a küszöbre,
bennem a szerelem is így tisztult ki szebbre.
Arra a pillanatra.
10. Boldogság 82.o.Téma: életkép egy 21. századi szerelmes párról. Az idézett Csokonai, „Kívánhatnék-e többet?” – „S ki boldogabb Vitéznél?”, de Berzsenyi: Osztályrészem c. versét is imitálja: Kegyes istenimtől / Kérjek-e többet.” Ezzel eléri, hogy a mindennapit különlegessé teszi.
hogy mondjam el milyen nagyon szeretlek én ha bakker
nem áll rendelkezésemre több csak 160 karakter
Az alábbiakban két kritika:
Csengő-bongó rímeivel is a kötött formákat műveli, néha kényszeres rímhasználata ütközik a grammatikával. Ugyanakkor modorosság és képzavar is meg-megjelenik nála. Feltűnő a formai és a tartalmi ismétlődés.
Mindenesetre Varró Dániel Szívdesszert című könyve hihetetlen hatással volt rám! Versei a jelenkor szerelemmel átszőtt mindennapjainak érzéseit, élményeit, szenvedéseit, küzdelmeit boncolgatja az olvasónak. Biztos vagyok benne, hogy a sorok olvasása közben mindenki tud azonosulni az elé tárt gondolatokkal. Varró hétköznapi dolgokat foglal versbe, amely nem csak az érintetteknek szól, hanem mindenki magáénak érezheti. Mindezt a saját, könnyed stílusában olyan szintre tudja emelni, hogy talán az ősz hajú, szigorú szemű irodalom-kritikusok sem találhatnak benne sok kivetnivalót művészi szempontból.
A magam részéről fantasztikusnak találom a verseket. (Kíváncsi lennék, hogyan elemzik majd a sorokat mintegy 300 év elteltével az irodalom nagy szakértői.) Varró Dániel olyan epizódokat vet papírra, amelyek biztosan minden párkapcsolatban megtörténtek már. Valakiért rajongani, valakivel együtt élni, valakit szeretni, még akkor is, ha „a két érintett szív nem kompatibilis”. Úgy érzem, ezek a versek a lélek legmélyéig furakodnak. Amikor pedig az ember már kellően átérez, és belegondol, párhuzamot von és magában sűrűn bólogat, akkor persze Dani gondoskodik róla, hogy mindig legyen valami, ami a túl súlyos érzelmeket kissé feloldja. Hiszen ki ne mosolyodna el azon, mikor a lábjegyzetben hasznos tanácsokra bukkanhat– elvégre mindig jól jöhet, ha tudjuk az okait és módjait egy hűtőégő kicserélésének!
A végére mindenképpen fűznék még egy jó tanácsot azoknak az olvasóknak, akik éppen frissen léptek ki egy kapcsolatból, de érzelmileg még érintettek – a sorok olvasása előtt feltétlenül készítsenek maguk mellé egy csomag papírzsebkendőt!
III. Bögre azúr
Ciklus: tavaszi leves, tészta, mák
1. Szonett egy kisleánynak,aki vészesen emlékeztet
a magyar labdarúgó válogatott
térmérkőzéseire
Az iskolánkba jár egy bájos kisleány.
Olykor halk bazmegok fakadnak ajkain,
és mindig éppen akkor vív Békéscsabán,
amikor borozhatnánk ketten hajnalig.
E két dolog nem éppen jó ízlésre vall.
Együtt mégis valami furcsa bája van,
ami tetőtől talpig fölkavar,
és amitől egészen jól érzem magam.
Úgy, mint a szurkoló, ki tudja már előre,
hogy a csapat veszít, és ennek ellenére
(vagy éppen azért) a béközépbe vált jegyet,
és ott dudál, és a zászlóját lengeti,
és tombol, és üvölt, és jólesik neki,
hogy kilencven percen át valaki más lehet.
A vers egy hagyományos szonett: 2 négysoros és 2 háromsoros strófából áll. A hagyományos formával ellentétben áll a mondanivaló. A cím téma és műfajmegjelölő, mondatszerű, egy kislányt hasonlít össze egy focimeccsel. A lány leírása ellentétre épül: bájos-bazmegek fakadnak ajkain. A lány olyan, mint egy szurkoló (csonka metafora), a közös bennük: másvalaki lehet – kilencven percig.
2. Őszi szonett
Fölkél a nap, az asztalon fanyúl.
Várnánk, hogy szikra pattan, lámpa gyúl,
de október van, nyirkos és sötét,
az Úr kihörpölé arany sörét.
Arany sörét kihörpölé az Úr,
várnánk, hogy szikra pattan, lámpa gyúl,
de október van, undok és vizes,
az asztalon fanyúl, leszáll az est.
Leszáll az est, az asztalon levél,
azt írja, vártalak, hová levél?
Várnánk, hogy szikra pattan, lámpa gyúl,
az asztalon pohár, levél, fanyúl.
Október van, se fény, se árpalé,
arany sörét az Úr kihörpölé.
A cím ismét téma és múfajmegjelölő is egyben. A címmel evokál Verlainre, aki hasonló címmel írt dalt: Őszi chanzon. Az Ősz mint toposz, magában rejti az elmúlást, a fájdalmak, szinte minden költőt megihletett. Bőséges nyelvi és formai eszköz áll rendelkezére ennek kifejezésére. Varró Dánielnél kisszerű téma jelenik meg: egy olyan őszi nap, mikor nappal is sötét van – ennek okát humorosan írja le: „az Úr kihörpölé arany sörét”. Költői eszközként az ellentétet alkalmazza: pl. fölkél a nap-sötét, az ismétlést variációval: az asztalon először csak egy fanyúl van, majd egy pohár és egy levél is. Rímelése: 1-2 vsz. páros AABB, majd: CCD DEE. Olykor erőltetett a rímelés, kancsal rímként hat az azonos alakú szavak ismétlése. levél, levél, mintha tényleg csak a hanghatás számítana és nem a mondanivaló.
3. Kicsinyke testamentum
I.
Most, kilencszázkilencvenhatban, Én, Varró Dániel diák, Lógást, lapítást abbahagytam, Bevégezvén az iskolát, Számomra megszűnt egy világ, - Fordulhat-e sorsom naposra? -, Hűlt helyemen legyen virág E csöppnyi testamentumocska.
II.
Egy tanteremben üldögélek, Befúj a szél az ablakon, Belül már szárnyat bont a lélek, Kakukk egy őszi hajnalon, Hittem, hogy lesz oly alkalom, Mikor szivemre gyűlne minden: Azt gondoltam, hogy itt lakom, S lám, mégis el kell mennem innen.
III.
Pedig szerettem idejárni. Mikor még szinte csillagos Az égbolt, elindulni, várni, Hogy jönne már a villamos; Az ember persze hajlamos Mérgelődni, míg van, a kincsen. Jaj, minden olyan kajla most! Silány rímként nyekeg a nincsen.
IV.
Szerettem szabad lenni, léha, Lábat lógázni könnyű kedvvel, Óra helyett sakkozni néha (Hiába no, gyarló az ember), Szerettem kicsit késni reggel, Ha nem matek volt (mert a Harsi, Ha késnek, bősz akár a tenger, Épphogy csak azt nem mondja: mars ki!).
V.
Szerettem a tanári önkényt, Mert nem volt öngúny nélküli, A menzát is csütörtökönként, Meg pénteken, ha volt süti, Bendőmet már a hold süti, S a szél babrál az ingemen, Szívem sok lim-lom mért üli? Szétosztom íme mindenem.
VI.
Item, a mosolygós Maca, Ki segít mindig boldogan, S ki tán a boldogság maga (Hisz ránézésre épp olyan), Belül meg annyi lelke van, Hogy jut minden diákra kettő, Megkapja búsuló szavam: "Bárcsak ne volnék elmenendő!"
VII.
Item, derék patrónusomra Testálom hitvány lelkemet, Nem lesz szegénynek annyi gondja, Ha holmi lelkiismeret (Mint gyilkoló merényletek Kapcsán a gaz gonosztevőt, Az ármányos Rettegnyiket) Többé már nem furdalja őt.
VIII.
Item, a jó Gaszner Tiborra, Ki volt türelmes mesterem, S kihez oly illő büszke orra (E földön párja nem terem) - Szeretett volna szemtelen- Nek látni olykor, jó fiát -, Ezennel ráfrecsegtetem Tollamból az iróniát.
IX.
Item, hogy ne gyötörjék kínok, Két világbajnoki címemet Simon Tamás, az argentínok Lelkes vezére kapja meg; Szeméből, tudom, könny pereg, Midőn e dicsbe belekóstolt. Ügyeljen rá, ha nem leszek, Ne szenvedjen hiányt a gombsport.
X.
Item, a nyájas Biró Gábor, Cukrásztanoncok oktatója, Ki sosem enged szigorából, Amíg véget nem ér az óra, Szert tesz kiszolgált vonalzómra - Szép, hosszú szárú vonalzó ez -, A számok mind lekoptak róla, De körmöst osztogatni jó lesz.
XI.
S ha már ily bőkezu vagyok, Minek tartanám meg a csücskét Annak, mit elszórtam? Hagyok a Press-re is hát valamicskét - Tudom, hogy elkel a segítség, Ki szerkesztő, firkálni restell -: Híres szorgalmamat vegyítsék A vasmarokkal, mely a Mester.
XÍI.
De jaj, batyumból fogy az olcsó Portéka, és sokat beszélek, Kicsinyke hagyatékról volt szó, S lám, egyre duzzad, no az ének, Bűn volna már az, szörnyű vétek, Ha még hosszabbra nyúlana; Ki nem tud semmit még övének, Azokhoz szól e ballada.
Az elköszöngetés balladája
Belőletek hogy mit se látok Többé, okosok, ostobák, Portásbácsik, magyartanárok S ti sok sínylődő kisdiák (Nektek se légyen mostohább A sorsotok, mint volt nekem), Szivembe kardok kínja vág, S hiány ül majd a lelkemen
Rosszakaróim, jóbarátok, Temérdek angyal és svihák, Szép, szőke, barna, csúnya lányok, Sakkpartnerek, konyhásmamák, Tavaszi leves, tészta, mák, Rongy testem innen elmegyen, Közös sorunknak vége hát! Hiány ül majd a lelkemen.
Töri-, matek-, rajz-, nyelvtanárok, Kerámiák, köcsögdudák, Könyvtárosok és csillagászok, Vegyétek szívem búcsúját! Nem vágok hozzá bús pofát, Ha könnyem csorran, elkenem, De mit tagadjam, sok pupák, Hiány ül majd a lelkemen.
Ajánlás Hát nem is folytatom tovább, Bozontos orrú hercegem: Ha nem lakom már iskolád, Hiány ül majd a lelkemen.
Varró Dániel itt egyértelműen Villonra evokál, mégpedig ötvözi a Kis és a Nagy testamentumot. Hiszen VillonNagy Testamentuma egy összegzés, a halálra készülő, bűnösségével tisztában lévő hívő számvetése és lelki-szellemi végrendelete. Itt a költő nem a halálra készül, de ő is búcsúzik, mégpedig az iskolától, a könnyed élettől, tanáraitól, stb. –az első hat egységben. Villon a Kis Testamentumban végrendelkezik: humoros formában adományoz evilági és nem evilági dolgokról: kiket kedvelt, annak jót, kit nem, annak csupa rosszat hagyományoz. Varró ezen versszakokat itemekkel jelzi. Villon a Nagy Testamentumban betétekkel szakítja meg a felsorolást, melyek általában balladaformában írt versek, de van köztük tanítás, rondó, sírfelirat is. Varró Dániel ebben sem akar a nagy elődtől eltérni, hiszen egy balladát és Villonhoz hasonlóan egy ajánlást (melynek szerepe összegzés) is ír a testamentumához. (Megj. a ballada itt nem az Arany-féle ballada, hanem csak egy versforma).
Négy darab nyolc soros versszakból áll a mű zárása, ahogy Villon: Ballada a hajdani hölgyekről, a Jó tanítás balladája vagy a Búcsúballada című verse.
V.D.: Az első hat versszak tehát visszaemlékezés a boldog ifjúság éveire, a tanárokra, a hajnali kelésre, a lógásokra, a késésekre. A második hat strófa a végrendelkezés: mosolygós Macára (talán tanár, mert „annyi lelke van,/ hogy jut minden diákra kettő”) búsuló szavát, patrónusára lelkét, Gaszner Tiborra, mesterére (magyartanára), tollából a tintát, Simon Tamásra világbajnoki címét, Biró Gáborra, a cukrászoktatóra vonalzóját, A Press-re (újság)szorgalmát hagyja. A többiekre pedig a Balladáját. A ballada összegzésében újabb utalás fedezhető fel Villonra, hiszen ő gyakran Hercegnek ajánlotta művét, itt a az összegzés : hiány ül a lelkemen.
KI ELMÚLT HUSZONEGY
4. Varró Dániel: Vérivó leányok
A sápadt vérivó leányok
Dobognak rajtam lassu táncot -
Ágamra húzott hét gyürük.
Jeges talpuk meleg hasamra,
Kell csókjuk is beteg nyakamra,
Nem bírok élni nélkülük.
"Ej, mit üldögélsz a téren,
Holló Feri bátyám?
Mit a sakkon bezsebelsz,
Elveszted a kártyán.
Mit a kártyán bezsebelsz,
Elveszted a sakkon.
Kapros-túrós derelyével
Vár otthon az asszony."
"Mennék haza, mennék,
Jaj, csak az az árok...!
Házam körül táncot járnak
Vérivó leányok.
Három nap és három éjjel
Tõlük nem aludtam -
Ki-kivillan foguk éle,
Ifiaknak nyakavére
Keskeny poharukban."
"Ej, mit iddogálsz az éjben
Holló Gyuri bátyám?
Mit az este innod adna,
Hörpintse a sátán.
Ahány este, annyi gyûrû
A te nyereséged,
Álmatlanul forgolódik
Három feleséged."
"Bizonyisten, ha lehetne...
Jaj, csak az az átok!
Simogatják nyakamat
Vérivó leányok.
Szívem közepében
Megforgatott hét tûk -
A szemükben hideg érem,
Mikor isznak, fogy a vérem,
Nincs nélkülem éltük."
"Ej, mit lustálkodsz a házban
Holló Peti bátyám?
Gyerekember fényes délben
Nem fekszik az ágyán.
Cseresznyefa kint virágzik,
Kint gurul a labda.
Mi remegtet? Mi nem enged
Szaladnod a napra?"
"A sápadt vérivó leányok
Dobognak rajtam lassu táncot -
Ágamra húzott hét gyürük.
Jeges talpuk meleg hasamra,
Kell csókjuk is beteg nyakamra,
Nem bírok élni nélkülük."
E vers sem alapnélküli. Babits Mihálynak ugyanilyen címmel született művére evokál rá, de csak a motívumok hasonlók: elsősorban a vérivó leányok, azaz vámpírok. A Babits-műben vad szexualitással csábítják a vérivó lányok a költőt a sátán felé, aki tudja, hogy ez nem jó és könyörög Szűz Máriához, hogy miért hagyja el, miért hagyja, hogy a Sátáné legyen. Valószínűleg győznek, hiszen Babits versét kérdéssel zárja: „Mária, elefántcsontbástya,/szivet erősítő kehely,/ Mária, győzhetetlen zászló, /mért hagytál, szent Szüz, engem el?
Varrónál a vérivó leányok kevésbé „vadak”, és ő úgy érzi, szüksége van rájuk. A ballada párhuzamos szerkesztésű, hiszen az első és utolsó versszak keretet ad a műnek, a többi öt pedig egy párbeszédet láttat. A 2. 4. és 6. megszólítja a főszereplőt, aki itt nem, mint a Babits-versben a költői én, hanem Holló Feri, a 3. és a 6. a hős válasza. Téma: egy férfi, ki sakkozik, kártyázik,iszik, holott várja családja, szerettei; aki nem képes változni a vérivó leányok miatt, akik, mint minden rossz megtestesítői a háza előtt várják, hogy vérét szívják. Így az indok megvan, miért él a lírai hős ilyen életet. Oly annyira elhatalmasodik e félés rajta, hogy nem mozdul, még délben is ágyban van, ettől kezdve már szüksége van a leányokra, ha tetszik kiszívták a vérét, az övéké lett, ha tetszik belehalt saját életébe.
5. Elégia a kiránduló kedveshez
Van öt napom csak áhitozni rád.
Pedig nélküled mit sem ér a fájront.
Majd csinálok magamnak egy teát,
s túlcukrozom, mint Kosztolányi Byront.
Van öt napom csak áhitozni rád.
Majd kínrímekkel szadizom magam,
s félő, hogy téged méltán földicsérő
szavak közt elnyel a bizonytalan,
amíg te ki-kiruccansz Dörgicséről.
Majd kínrímekkel szadizom magam.
AJÁNLOM AZ OLDALT
